2018. január 1-től kötelező jelleggel használatba kell venni az ún. cégkapu rendszert, amelyre történő regisztráció a gazdálkodó szervezetek mellett a civil szervezetek számára is kötelezően elő van írva 2017. augusztus 31-ig. A következő hónapokban további adatok megadása szükséges – ezért a regisztráció nem hagyható az év végére!

A cégkapu a kézbesítési szolgáltatáshoz kötődő, biztonságos kézbesítési szolgáltatási címnek minősülő, a kijelölt szolgáltató által a gazdálkodó szervezetek számára biztosított tárhely.

Cégkapu

Az állammal való elektronikus kapcsolattartás és az ehhez szükséges hivatalos dokumentumküldés és fogadást. A cégkapu elősegíti a szervezetek és az elektronikus ügyintézést biztosító szervek közötti kapcsolatot, hiszen minden kézbesítésre szánt küldemény a gazdálkodó szervezet által igényelt, biztonságos, hiteles tárhelyre érkezik.

§ A Cégkapuból kizárólag az állami adóhatóság által is használt ÁNYK-programmal előállított (.kr kiterjesztésű) fájlok tölthetők fel.

A regisztráció menete

A civil szervezet képviselője vagy meghatalmazottja bejelentkezik a saját ügyfélkapujának felhasználónevével és jelszavával erre a linkre klikkelve elérhető weboldalon.

 A belépés után kell kiválasztani a civil szervezeteknek szóló ügyfélkaput, mint “egyéb gazdálkodó szervezet” formát.

§ Egy civil szervezetnek is – mint minden más szervezetnek – egyetlen cégkapuja van, de több személyt is hozzá rendelhető egyetlen cégkapuhoz.

Ezt követően szükséges megadni az adatokat; a meghatalmazottnak egy regisztrációs űrlapot kell kitöltenie, ahol el kell végezni a szükséges elektronikusan hitelesített dokumentumok csatolását és el kell fogadni az általános szerződési feltételeket.

Az alkalmazás kapcsolatban van a közhiteles nyilvántartásokkal és a regisztrációt követően ellenőrzést hajt végre. Ha a rendszer nem talál eltérést az adatok tekintetében, akkor küld egy elektronikus hitelesítő visszaigazolást.

Az eljárás és a szolgáltatás díja

A NISZ Zrt. a szolgáltatást és a Szolgáltatáshoz tartozó 300 MB méretű tárhelyet díjmentesen biztosítja minden Igénybe vevő számára.

§ A tárhely korlátaira tekintettel javasolt a dokumentumokat nem csak rendszeresen letölteni, de törölni is!