Bevezetés

Online szerencsejátéknak minősül az a tevékenység, melyben pénzfizetés vagy vagyoni érték nyújtása fejében, meghatározott feltételek mellett pénznyerésre vagy más vagyoni érték megnyerésére van esély, és a győztes kiléte a szerencsén múlik.

Napjainkban az online szerencsejáték egyre nagyobb népszerűségnek örvend, jelentős bevételhez juttatva ezzel az államot és/vagy az állam jogát átvevő vállalkozásokat.

 

Tudta?

Már az ókorban is jelentős pénzforrás volt a szerencsejáték, hiszen a legenda szerint már a kínai Nagy Falat is a mai Kenó ősének bevételéből építették.

Uniós szabályozás

Az Európai Bíróság joggyakorlata során nagy hangsúlyt fektet a fogyasztóvédelemre, valamint a csalás és a szerencsejátékokra költött túl nagy összegek megakadályozására.

A Bíróság esetjogából kiderül, hogy a tagállamok önállóan alakíthatják ki a szerencsejátékra vonatkozó politikájukat valamint az ehhez kapcsolódó védelmi rendszert. Ebből következik, hogy a tagállamoknak joguk van megtiltani a területükön a szerencsejáték szoláltatást még akkor is, ha a szolgáltatónak olyan tagállamban található a székhelye, ahol jogszerűen nyújthatóak ezek a szolgáltatások.

A korlátozás azonban csak akkor lehetséges, amennyiben a tilalom szükséges, arányos és nem diszkriminatív. Ezek mérésére szolgál az úgynevezett Gebhard- teszt. A korlátozás elfogadható továbbá játékos-védelem, fogyasztóvédelem, szerencsejáték káros szenvedéllyé válásának megelőzése, csalások és pénzmosás megakadályozása esetében.

Gebhard- teszt

Az 1994-ben kialakított teszt szerint, korlátozásra sor kerülhet:

§ amennyiben az nem diszkriminatív;

§ a közérdek feltétlen, fontos követelményén alapul;

§ a kitűzött cél eléréséhez alkalmasnak kell lennie;

§ a szükséges mértéket nem lépheti túl.

§ Kapcsolódó nemzetközi joggyakorlat

A híres ZeTurf ügyben a francia kormány engedményt tett, melynek értelmében a kormány engedélyezné a Gibraltáron vagy Máltán bejegyzett offshore cégek működését, amennyiben azok rendelkeznek francia fiókvállalattal, mert egyébként nem tudott eredményesen fellépni a nemzetközi fogadóirodákkal szemben (még megnyert ítéletek alapján sem).

Magyar szabályozás

Magyarországon a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény szabályozza a kérdéskört, külön fejezetet szentelve a távszerencsejátéknak.

2014. év óta a Szerencsejáték Zrt. rendelkezik monopóliummal az online sportfogdások szervezésében, míg a lóversenyek tekintetében ez a jog a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft-t illeti meg.

Távszerencsejáték szervezésére koncessziós jogot csak az szerezhet, aki már rendelkezik az ország területén játékkaszinó üzemeltetésére szóló koncessziós joggal és befizette a koncessziós díjat. Az így kiadott engedély öt évig érvényes.

A koncessziós pályázat kiírása abban az esetben mellőzhető, ha az állam olyan céggel köti meg a szerződést, amelyik megbízható szervezőnek minősül.  2015 októbere óta kizárólag ún. „brick and mortar” kaszinó koncesszióval rendelkező társaság szervezhet online szerencsejátékot.

Tudta?

Brick and mortar cég: a dotcom, csupán elektronikus jelenléttel rendelkező cégekkel szemben olyan cég, amelynek hagyományos, fizikai létesítménye és tevékenysége is van.

A szervezőnek ellenőriznie kell a játékosok IP címét, ugyanis a szolgáltatást kizárólag magyar IP címmel rendelkezők vehetik igénybe. Megkötés továbbá, hogy a kiszolgáló szerver csak valamelyik EGT állam területén lehet, valamint az adóhatóság számára folyamatosan elérhetőnek kell lennie.

Játékos pedig csak természetes személy lehet, akinek egy szervezőnél csak egy egyenlege lehet, személyazonosító adatainak nyilvántartásba kerültek, így a tizennyolc éven aluliak regisztrációja tilos.

 Tudta?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal blokkolhatja azon oldalakat, melyek nem rendelkeznek a fent hivatkozott engedéllyel, az a weboldal, amelyik ennek a kötelezettségnek nem tesz eleget bírsággal sújtható. Gyakorlatban a NAV 2016 elején több száz weboldalt blokkolt.

Szigorodó szabályok

Az új szabályozás az eddigieknél hatékonyabb fellépést vetít előre a megfelelő engedély hiányában folytatott online szerencsejáték illetve az ilyen szolgáltatás felületét működtető szervezetek ellen.

Reklámozási korlátok

A szerencsejátékok reklámozásához a NAV engedélyére van szükség.

Amennyiben egy szolgáltató nem rendelkezik reklámozási engedéllyel, úgy a hírközlési szolgáltatók nem nyújthatnak szolgáltatást az adott vállalkozás részére, továbbá abban az esetben, ha a tiltott reklám mégis megjelenik, a hatóság a tiltott reklámmal elért vagyoni előny tízszeresének megfelelő, de minimum egymillió forintos bírságot szabhat ki.

Tudta?

Számos típusú visszaélésre kerül sor, és ezek közül különösen az új jellegű szerencsejátékok, például e-gamek-hez kapcsolódó szerencsejátékok vannak kitéve a csalásoknak például  a fixált játékokkal vagy a különféle, játékosok átverését célzó “skin” adásvételekkel.

Ha on-line játékot szervez, ha ilyen játékokban vesz részt és jogi kérdése merül fel, keresse bátran irodánkat – segítünk átlátni a helyzetet!

 

 

 

Kövessen minket és Like-olja oldalunkat!
error: Alert: Content is protected !!