Cégkapu – civil szervezeteknek is kötelező!

2018. január 1-től kötelező jelleggel használatba kell venni az ún. cégkapu rendszert, amelyre történő regisztráció a gazdálkodó szervezetek mellett a civil szervezetek számára is kötelezően elő van írva 2017. augusztus 31-ig. A következő hónapokban további adatok megadása szükséges – ezért a regisztráció nem hagyható az év végére!

A cégkapu a kézbesítési szolgáltatáshoz kötődő, biztonságos kézbesítési szolgáltatási címnek minősülő, a kijelölt szolgáltató által a gazdálkodó szervezetek számára biztosított tárhely.

Cégkapu

Az állammal való elektronikus kapcsolattartás és az ehhez szükséges hivatalos dokumentumküldés és fogadást. A cégkapu elősegíti a szervezetek és az elektronikus ügyintézést biztosító szervek közötti kapcsolatot, hiszen minden kézbesítésre szánt küldemény a gazdálkodó szervezet által igényelt, biztonságos, hiteles tárhelyre érkezik.

§ A Cégkapuból kizárólag az állami adóhatóság által is használt ÁNYK-programmal előállított (.kr kiterjesztésű) fájlok tölthetők fel.

A regisztráció menete

A civil szervezet képviselője vagy meghatalmazottja bejelentkezik a saját ügyfélkapujának felhasználónevével és jelszavával erre a linkre klikkelve elérhető weboldalon.

 A belépés után kell kiválasztani a civil szervezeteknek szóló ügyfélkaput, mint “egyéb gazdálkodó szervezet” formát.

§ Egy civil szervezetnek is – mint minden más szervezetnek – egyetlen cégkapuja van, de több személyt is hozzá rendelhető egyetlen cégkapuhoz.

Ezt követően szükséges megadni az adatokat; a meghatalmazottnak egy regisztrációs űrlapot kell kitöltenie, ahol el kell végezni a szükséges elektronikusan hitelesített dokumentumok csatolását és el kell fogadni az általános szerződési feltételeket.

Az alkalmazás kapcsolatban van a közhiteles nyilvántartásokkal és a regisztrációt követően ellenőrzést hajt végre. Ha a rendszer nem talál eltérést az adatok tekintetében, akkor küld egy elektronikus hitelesítő visszaigazolást.

Az eljárás és a szolgáltatás díja

A NISZ Zrt. a szolgáltatást és a Szolgáltatáshoz tartozó 300 MB méretű tárhelyet díjmentesen biztosítja minden Igénybe vevő számára.

§ A tárhely korlátaira tekintettel javasolt a dokumentumokat nem csak rendszeresen letölteni, de törölni is!

Olvassa el szakmai blogunk bejegyzéseit

Szakmai blogunkban gyakran előforduló jogi eseteinkbe engedünk bepillantást

Gyermek jogellenes külföldre vitele - Családjogi vonatkozások

Gyermek jogellenes külföldre vitele - Családjogi vonatkozások

A gyermekek jogellenes külföldre vitele súlyos, komplex jogi kérdéseket vet fel, amelyek rendezése számos nemzetközi és hazai jogszabályi rendelkezés hatálya alá esik. Bár a családjogi normák nemzetközi összehangolása jelenleg is folyamatban van, a határokon átívelő családjogi viták egyik legérzékenyebb pontján, a gyermekek jogellenes külföldre vitelének kérdésében kialakításra került egy több mint 100 ország által elfogadott, és alkalmazott jogi norma, a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló Hágai Egyezmény. Jelen cikkünkben az Egyezmény és az arra épülő Uniós, valamint hazai jogszabályokat és joggyakorlatot mutatjuk be.

Tovább olvasom
Önkényes iskolaválasztás a szülő által

Önkényes iskolaválasztás a szülő által

A házassági bontóperek során gyakran előforduló jelenség, hogy az egyik házastárs önkényesen dönt a közös gyermekek sorsa felett, ezzel megnehezítve, vagy adott esetben ellehetetlenítve a másik érintett szülő lehetőségét arra, hogy gyermekeit láthassa, velük a kapcsolatot akár személyes találkozás útján, akár más módon tarthassa. Ez különösen problémás lehet, ha az egyik szülő a gyermek tartózkodási helyét vagy iskoláját a másik szülő hozzájárulása nélkül változtatja meg.  Ilyen esetekben a jogosult szülőnek több jogi lehetősége is van a jogsértés megszüntetésére.

Tovább olvasom
A váltott gondoskodás szabályai, gyakorlati kérdései és tapasztalatai

A váltott gondoskodás szabályai, gyakorlati kérdései és tapasztalatai

A házasság felbontása minden esetben kihatással van a gyermekre, éppen ezért nagyon fontos kérdés, hogy a szülők között miképpen alakul a szülői felügyelet gyakorlása, vagy a gyermekkel történő kapcsolattartás. A váltott gondoskodás egy viszonylag új lehetőség, amit a szülők közös vagy akár egyetlen szülő kérelmére a bíróság a gyermek érdekében elrendelhet. Írásunkban a váltott gondoskodás néhány gyakorlati problémájára és jelentőségére hívjuk fel a figyelmet.

Tovább olvasom
A népszerűség átka

A népszerűség átka

Ügyvéd Irodánk nevében ismeretlen tettesek küldtek adathalász e-maileket. Ezeket az üzeneteket NEM mi küldtük, kérjük, legyetek óvatosak, és ne kattintsatok gyanús linkekre vagy adjatok meg személyes adatokat!
Dolgozunk az ügy megoldásán.

Tovább olvasom
Az akadálymentesség új szabályai 2025-től - minden banki és pénzügyi szereplőnek kötelező

Az akadálymentesség új szabályai 2025-től - minden banki és pénzügyi szereplőnek kötelező

2025. június 28-tól hatályba lép az új akadálymentességi törvény, amely alapjaiban változtatja meg a lakossági banki és pénzügyi szolgáltatások működését. Az új szabályozás célja, hogy a fogyasztók számára hozzáférhetőbbé és egyenlő esélyekkel igénybe vehetővé tegyék ezeket a szolgáltatásokat. Nézzük, mit is jelent ez a gyakorlatban! A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) egy ajánlás kiadásával kívánja elősegíteni, a fogyatékossággal élő ügyfelek esélyegyenlőségének biztosítását összhangban az Országos Fogyatékosságügyi Programban (a továbbiakban: Országos Fogyatékosságügyi Program) és a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló uniós stratégiában foglalt célkitűzésekkel.

Tovább olvasom
Nemzetközi kapcsolatok

Nemzetközi kapcsolatok

100+ országban

Kiemelt tapasztalat

Kiemelt tapasztalat

a peres viták rendezésében

Gyors reakció

Gyors reakció

sürgős helyzetben is számíthat ránk

  • Gazdasági társaságok alapításában, módosításában és átalakulásában biztosítunk teljes körű szolgáltatást
  • Jogi képviseletet vállalunk végelszámolás, csőd- és felszámolási eljárás során
  • Empatikus, megalapozott jogi támogatást nyújtunk házassági bontóper, vagyonmegosztás, tartásdíj, gyermekelhelyezés, szülői felügyelet, apasági vélelem, gyámság kapcsán
  • Ingatlan adásvétel, ajándékozás, bérlet, fejlesztés és beruházási szerződések szakértő jogi előkészítését és lebonyolítását biztosítjuk
  • Információs technológiai szerződések, adatvédelmi és szoftverjogi kérdések, AI -val kapcsolatos problémák gyors és precíz jogi kezelését kínáljuk.
  • Munkaszerződések, belső szabályzatok és munkaügyi viták kapcsán nyújtunk hatékony tanácsadást és képviseletet munkáltató és munkavállalók számára
  • Számíthat ránk végrendeletek és öröklési szerződések elkészítésében, megtámadhatóságuk vizsgálatában, illetve a hagyatéki eljárásban történő képviseletben és igényérvényesítésben
  • Több különböző jogterületen nyújtunk rutinos képviseletet  első és másodfokon, városi/kerületi és megyei, valamint ítélőtáblák előtt
Cím

Cím

H-1136 Budapest, Balzac u. 37. mf. 2.

Telefonszám

Telefonszám

+36 (1) 786 66 07 / +36 (70) 381 22 22

E-mail

E-mail

office@hsloffice.com