2018 január-szeptember havi ingatlanjog változások

A 2018-as év számos változást hozott Magyarországon az ingatlanjog területén. A hazai jogszabályok módosítását több szempont is motiválta, ezek közül jelentősek a jogalkotó által kitűzött társadalmi célok elérése érdekében tett lépések (pl. az állami elővásárlási jog), az ingatlanügyletek biztonságának növelése, valamint a területi közigazgatás átalakítása a gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés érdekében.

Az állam javára biztosított elővásárlási jog bővülése

2017. decemberétől jelentősen bővült az állami elővásárlási joggal érintett ingatlanok köre.

A  kulturális örökség védelméről szóló törvény (2001. évi LXIV.) módosítása elsőként biztosít elővásárlási jogot az állam számára, amennyiben a terület, illetve az ingatlan kulturális örökségként védetté nyilvánítható, illetőleg e védettséget módosító rendelet deklarálja.

A világörökségről szóló törvény (2011. évi LXXVII.) 2017. decemberében hatályba lépett módosítása az állami elővásárlási jogot a világörökségi helyszínen található ingatlanokra is kiterjesztette, melyet elsősorban a világörökségi egyezményben kitűzött célok érvényesítése indokolt. Ilyen világörökségi helyszín, a Budapesten található  Duna-part, a Budai Várnegyed és az Andrássy út, valamint  számos vidéki  helyszín (pl. Hollókő-Ófalu).

A világörökségi helyszíneket a 455/2017. (XII. 27.) Kormány rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

A jogszabály-módosítással érintett ingatlanokra az állam elővásárlási jogot jegyeztet be az ingatlan-nyilvántartásba.  A Kormány által rendeletben kijelölt hatóság megkeresi az ingatlanügyi hatóságot a bejegyzéssel kapcsolatosan.  Az elővásárlási jog alól jelenleg kivételt képeznek a lakhatás célját szolgáló épületek (lakások, lakóházak).

Ingatlanokkal kapcsolatos jogügyletek biztonsága

Az ügyvédi tevékenységről szóló törvény (2017. évi LXXVIII. törvény) átalakította az ügyvédi ellenjegyzés szabályait, növelte az okirati biztonság szintjét, így az ilyen okiratok alapján indított ingatlan-nyilvántartási eljárások is biztonságosabbnak minősülnek.

§ Az ügyvédeknek a jogügyletek biztonságosságának fokozása érdekében kötelessége a felek, illetve az eljáró képviselőik okmányait az adatszolgáltatási keretrendszeren keresztül (JÜB) ellenőrizni, amely tevékenységről nyilvántartást kell vezetniük.

§ Az eljáró ügyvédnek további kötelessége az ingatlanokkal kapcsolatos egyéb jogokra vonatkozó okiratokat is ellenőrizni.

§ Ha szerződést külföldön írták alá, akkor lehetőség van az aláírás külképviseleti vagy közjegyzői úton történő hitelesítésére.

Ingatlan-nyilvántartással és illetékkel kapcsolatos változások

Az Ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény (1997. évi CXLI. törvény) 2018. január első napján hatályba lépett módosításával a jogalkotó megszüntette a kormányablaknál történő kérelem előterjesztést, így azt jelenleg kizárólag az ingatlan-nyilvántartást vezető hivatalnál, papír alapon lehet benyújtani.

Az illetékekről szóló (1990. évi XCIII.) törvény 2018. január 01. napjától hatályos módosítása alapján az adásvételt megelőző 3 éven belül eladott, vagy az adásvételt követő 1 éven belül eladott lakás értékét lehet levonni az illeték alapjából, amennyiben a vagyonszerző magánszemélynek minősül.

 

Ingatlanbefektetési társaságokról szóló 2011. évi CII. törvény változásai

A 2018. július 20-án elfogadott T/625. számú törvényjavaslat többek között azokat a tőzsdén jegyzett részvénytársaságokat (ingatlanbefektetési társaságok) szabályozza, amelyeknek a tevékenysége a befektetőktől származó tőkét felhasználva ingatlanok megszerzésére, üzemeltetésére, fejlesztésére irányul.

A módosítás legfőbb célja az, hogy az ilyen társaságok tevékenysége kizárólag a fentebb említett körre irányuljon, ezzel biztosítva a részvényeseknek történő jövedelem kifizetést. Az ingatlanfejlesztés, valamint az épületek építéséhez kapcsolódó projektek szervezése mindaddig kivételnek számít a szigorú szabályozás alól, amíg az nem párosul kivitelezési tevékenységgel, ugyanis ezt a tevékenységet kizárólag egy ”külsős” kivitelező vállalkozó végezheti. A módosítás lehető teszi a törvény szabályozása alá eső projekttársaságoknak, hogy lakó- és nem lakó épületek építésére irányuló tevékenységet is végezzenek.

Ha további ingatlanjogi kérdései vannak, úgy az itt felsorolt témákban állunk rendelkezésére. Elérhetőségeinket itt találja!

Olvassa el szakmai blogunk bejegyzéseit

Szakmai blogunkban gyakran előforduló jogi eseteinkbe engedünk bepillantást

Informatikai incidensek és eszközök szakértői vizsgálatáért felelős partnerünk: Biztonság Akadémia

Informatikai incidensek és eszközök szakértői vizsgálatáért felelős partnerünk: Biztonság Akadémia

A mai modern jogi környezetben a jogviták és jogi eljárások során kulcsfontosságúvá vált a digitális nyomok dokumentált, szakszerű feltárása, valamint a készülékek és fiókok védelme.

Irodánk együttműködő partnere ezen területen a Biztonság Akadémia Kft. 

Partnerünk szakmai hátterét Durmics Tamás független informatikai biztonsági szakértő etikus hacker biztosítja, aki több mint 25 év informatikai és biztonsági szakértői tapasztalattal rendelkezik. Munkájában a dokumentált, független vizsgálati módszertan és a technikai eredmények közérthető, jogi eljárásokban is használható bemutatásra helyezi a hangsúlyt.

Tovább olvasom
Öröklés végrendelet nélkül: Ki kapja a vagyont, ha nincs papírra vetett akarat?

Öröklés végrendelet nélkül: Ki kapja a vagyont, ha nincs papírra vetett akarat?

A hagyatéki eljárások során az egyik leggyakoribb és legtöbb konfliktust szülő helyzet, amikor az örökhagyó végintézkedés nélkül huny el. Ilyenkor a vagyontárgyak és a tartozások sorsát a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) törvényes öröklési rendje határozza meg. Bár a szabályok egyértelműek, az ügyfelek jelentős része nincs tisztában a hatályos Ptk. fontosabb változásaival, különösen a túlélő házastárs jogait vagy a kötelesrész mértékét illetően.

Tovább olvasom
Mesterséges intelligenciáról szóló EU rendelet

Mesterséges intelligenciáról szóló EU rendelet

Az Európai Parlament és a Tanács a mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok megállapításáról szóló (EU) 2024/1689 rendelete történelmi jelentőségű lépés az innováció és az alapvető jogok védelmének összehangolásában a digitális térben. A jogszabály elsődleges célja a belső piac működésének javítása, valamint az emberközpontú és megbízható mesterséges intelligencia (MI) elterjedésének előmozdítása az Európai Unióban. Mindezek mellett a rendelet kiemelt fontosságúként kezeli az egészség, a biztonság és az alapvető jogok – köztük a demokrácia, a jogállamiság és a környezetvédelem – magas szintű védelmét az MI rendszerek esetleges káros hatásaival szemben.

Tovább olvasom
Nemzetközi kapcsolatok

Nemzetközi kapcsolatok

100+ országban

Kiemelt tapasztalat

Kiemelt tapasztalat

a peres viták rendezésében

Gyors reakció

Gyors reakció

sürgős helyzetben is számíthat ránk

  • Gazdasági társaságok alapításában, módosításában és átalakulásában biztosítunk teljes körű szolgáltatást
  • Jogi képviseletet vállalunk végelszámolás, csőd- és felszámolási eljárás során
  • Empatikus, megalapozott jogi támogatást nyújtunk házassági bontóper, vagyonmegosztás, tartásdíj, gyermekelhelyezés, szülői felügyelet, apasági vélelem, gyámság kapcsán
  • Ingatlan adásvétel, ajándékozás, bérlet, fejlesztés és beruházási szerződések szakértő jogi előkészítését és lebonyolítását biztosítjuk
  • Információs technológiai szerződések, adatvédelmi és szoftverjogi kérdések, AI -val kapcsolatos problémák gyors és precíz jogi kezelését kínáljuk.
  • Munkaszerződések, belső szabályzatok és munkaügyi viták kapcsán nyújtunk hatékony tanácsadást és képviseletet munkáltató és munkavállalók számára
  • Számíthat ránk végrendeletek és öröklési szerződések elkészítésében, megtámadhatóságuk vizsgálatában, illetve a hagyatéki eljárásban történő képviseletben és igényérvényesítésben
  • Több különböző jogterületen nyújtunk rutinos képviseletet  első és másodfokon, városi/kerületi és megyei, valamint ítélőtáblák előtt
Cím

Cím

H-1136 Budapest, Balzac u. 37. mf. 2.

Telefonszám

Telefonszám

+36 (1) 786 66 07 / +36 (70) 381 22 22

E-mail

E-mail

office@hsloffice.com