Hosszas előkészület és mintegy két évig tartó kodifikációs munka után új nemzetközi magánjogi törvényt fogadott el a magyar Országgyűlés. A 2017. évi XXVIII. törvény a nemzetközi magánjogról 2018. január elsején lépett hatályba, mely több évtized után váltja fel a már igencsak megkopott 1979. évi 13. számú törvényerejű rendeletet.
Mire vonatkozik a törvény?
E törvény határozza meg, hogy külföldi elemet tartalmazó magánjogi jogviszonyokban
1. melyik állam jogát kell alkalmazni,
2. milyen szabályok szerint állapítják meg a magyar bíróságok joghatóságukat és milyen eljárási szabályok alapján járnak el, valamint
3. milyen feltételekkel ismerhetők el és hajthatók végre a külföldi bíróságok által hozott határozatok.
Az új Kódex a tág értelemben vett nemzetközi magánjogot szabályozza, ugyanis nemcsak anyagi (jogok és kötelezettségek), de eljárásjogi szabályokat is tartalmaz. Az alábbiakban áttekintjük az előző és a jelenleg hatályos jogszabály lényegesebb különbségeit.
A nemzetközi magánjog a nemzetközi elemmel rendelkező magánjogi (magánszemélyek közötti) jogviszonyok során keletkező összeütközéseket, jogi szakszóval kollíziót rendező szabályokat foglalja magában. Ezek a szabályok kijelölik, hogy az érintett országok közül melyik belső jogát kell alkalmazni.
A magyar bíróság joghatóságának szabályozási lehetőségei
Mi a joghatóság?
A joghatóság azt jelenti, hogy bizonyos bírói szerv vagy más hatóság egy adott, rendszerint részben vagy egészben külföldi vonatkozású jogvitában eljárhat-e.
A magyar jogalkotó külföldi elemet is tartalmazó ügyekben, az eljáró bíróság illetve egyéb hatóság kijelölésekor csak igen szűk körben szabályozhat. Ugyanis az Európai Unió által kötelezően alkalmazandó rendelkezések, valamint megkötött nemzetközi szerződések előírásai megelőzik a magyar jog előírásait.
Az új Kódex „általános kitérő klauzulaként” lehetőséget biztosít a mindenkori jogalkalmazó számára, hogy akár a felek kérelmére, akár saját döntési jogkörében eljárva, eltérjen a Kódexben rögzített kapcsoló szabályoktól. A jogalkalmazó a kitérő klauzula adta lehetőséggel abban az esetben élhet, amennyiben egyértelműen és nyilvánvalóan megállapítható a szorosabb kapcsolat egy másik állam belső jogával.
Általános kisegítő szabályt, mint „hézagpótló normát”, olyan körülmény, ügy felmerülése esetében lehet alkalmazni, amelyre tekintettel a Kódex egyáltalán nem tartalmaz kollíziós szabályt. Ameddig tehát a kitérő klauzula esetében a törvény eltérést enged meg egy általa meghatározott szabálytól, addig e paragrafust a törvény által nem szabályozott ügyek kapcsán lehet használni.
Kizárólag magyar bíróság járhat el a következő esetekben
A törvény meghatároz olyan eseteket, amelyekben kizárólag magyar bíróság járhat el. Ezek a következők:
- olyan eljárásban, amelynek tárgya belföldön fekvő ingatlanon fennálló dologi jog vagy ilyen ingatlan bérlete, haszonbérlete;
- magyar állampolgárságú örökhagyó belföldi hagyatékát érintő hagyatéki eljárásban;
- belföldön kiállított okirat megsemmisítésére irányuló eljárásban,
- belföldön vezetett közhiteles nyilvántartásba történő bejegyzést érintő eljárásban,
- belföldi végrehajtást érintő eljárásban.
Magyar bíróság joghatósága kizárt
Azonban a Kódex szabályozásából következik, hogy bizonyos ügycsoportok tekintetében kizárt a magyar bíróság joghatósága. A tételes felsorolás magában foglalja az imént említett kizárólagos joghatóság pontjainak „ellentétét”:
- olyan eljárásban, amelynek tárgya külföldön fekvő ingatlanon fennálló dologi jog vagy ilyen ingatlan bérlete, haszonbérlete,
- nem magyar állampolgár örökhagyó külföldi hagyatékát érintő hagyatéki eljárásban,
- külföldön kiállított okirat vagy értékpapír megsemmisítésére irányuló eljárásban,
- külföldön vezetett közhiteles nyilvántartásba történő bejegyzését érintő eljárásban,
- külföldi végrehajtást érintő eljárásban.
A szabályozásból következik, hogy a hazai bíróságnak abban az esetben van kizárólagos joghatósága, amennyiben megállapítható a belföldi dolog, illetve eljárás tényszerűsége, ellentétben azzal, amikor külföldi elemről beszélünk, ugyanis ebben az esetben kizárt a magyar bíróság joghatósága.
A tovább- és visszautalás szabályainak megváltoztatása
A továbbutalás azt jelenti, hogy a szóban forgó törvény rendelkezései, ún. kollíziós normák (kapcsoló-jogrendszerre utaló szabályok) alapján egy másik ország jogszabályait kell alkalmazni, azonban azok szintén úgy rendelkeznek, hogy egy másik, harmadik ország jogát kell alkalmazni.
„Egy Budapesten vagy Bécsben lakóhellyel rendelkező dán állampolgár cselekvőképességét az állampolgárság joga, vagyis a dán jog szerint kell megítélni, mindezek után az így felhívott dán jog megfelelő kapcsoló szabálya szerint viszont a lakóhely joga, vagyis a magyar, illetve az osztrák jog az irányadó. A felhívott dán jog tehát visszautal a kiinduló magyar jogra, illetve továbbutal egy harmadik jogra, az osztrák szabályokra.”
A visszautalás jogintézménye alapján az alkalmazandó külföldi jog visszautal a hazai jogra, tehát végeredményben a hazai jogot kell alkalmazni. Az új törvény főszabályként tiltja, kivéve, ha az állampolgárság alapján a magyar jog az alkalmazandó.
A külföldi jog alkalmazásának kötelezettsége
Az új Kódex előírja a megállapított külföldi jog hivatalból történő alkalmazását, amely azt jelenti, hogy a magyar bíróság, illetve hivatalnok köteles lesz egy másik ország jogszabályait alkalmazni. amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak.
Ez abban az esetben fordulhat elő, amikor a magyar jog szerint a bíróság nem képes elbírálni az adott ügyet, ekkor az alkalmazandó joghoz legközelebb álló külföldi jogot kell alkalmazni.
Azonban ez számos problémát vet fel, hiszen egy hazai bíróságnak külföldi jogrend, jogszabályi összesség alkalmazásának tekintetében nincs gyakorlata. A bíróságok jogalkalmazását segíthetik a szakértői vélemények beszerzése, illetve az igazságügy minisztertől kért tájékoztatás. A Kódex további segítséget nyújt, amikor arról rendelkezik, hogy „a bíróság a külföldi jogot annak saját szabályai és gyakorlata szerint értelmezi.”