Érthetően a 2020 őszi – téli járványügyi korlátozásokról

Az Országgyűlés 2020. november 10. napján rendkívüli ülésen döntött arról, hogy meghosszabbítják a Kormány által november 4. napján kihirdetett veszélyhelyzet időtartamát, valamint törvényt alkotott, amivel felhatalmazta a Kormányt az eddigi rendeletek hatályának meghosszabbítására.

Cikkünk a november 12-ei hírek újdonságaival frissült!

1. Kijárási tilalom

Mely időközökben?

Este nyolc és hajnali öt óra között.

Van kivétel?

Van! Az alábbiakban ismertetjük, hogy mely indokok alapján tartózkodhatnak mégis az utcákon a kijárási tilalom ideje alatt.

1. A kijárási tilalom időtartamban azok a személyek tartózkodhatnak közterületen, akik munkát végeznek vagy munkahelyre utaznak, vagy munkahelyről otthonukba utaznak.

2. A kutyatulajdonosok az állat sétáltatása céljából elhagyhatják otthonukat és közterületen tartózkodhatnak a kijárási tilalom idejében. Fontos szabály azonban, hogy a lakóhely 500 méteres körzetén belül kell maradni. A kutyafuttatók bezárásáról a helyi önkormányzatok dönthetnek.

3. A versenyszerűen sportolók számára engedélyezett este nyolc és hajnali öt óra között a kijárás, amennyiben edzésen vagy sportrendezvényen tartózkodnak, illetve oda vagy onnan utaznak.

4. Egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal végzett tevékenységek közben mentesül a kijárási tilalom alól az eljáró személy. Azaz például erős rosszullét vagy kigyulladt szomszédos lakóépület oltásában való közreműködés esetén elhagyható a lakóhely és megengedett a közterületen történő tartózkodás.

§ Tudta? A munkavégzés, valamint a sporttevékenység miatt történő közterületen tartózkodást okirattal szükséges igazolni. Aki nem tudja igazolni a korlátozás alá eső időszakban kint létét, az szabálysértési, egyes esetekben akár büntetőeljárás alá is vonható. Elsősorban pénzbüntetéssel kell számolni.

§ Tudta? Elérhető munkáltatói igazolás minta ezen a weboldalon.

Hogy igazolhatom, hogy bérelt lakás az otthonom?

Ha valaki bérelt lakásban lakik és nem szerepel a  lakcímkártyájában a tényleges tartózkodási helye, akkor nehezen tudja igazolni, hogy munkahelyéről tart oda vagy onnan munkahelyére.

Megoldás lehet a lakásbérleti szerződés felmutatása. Egyszerűsítheti az életünket, ha egy külön megállapodást írunk, amelyben nyilatkoznak a felek arról, hogy közöttük érvényes bérleti jogviszony áll fenn és így a bérlő tartózkodási címének a bérelt lakás tekinthető. Mindenképpen javasoljuk, hogy ezt két tanú jelenlétében írják alá és a tanúk adatait is tüntessék fel a megállapodáson.

2. Általános rendezvény szervezési és részvételi – gyülekezési tilalom

Mikortól?

2020 november 10. napja (kedd) éjféltől.

Mit jelent?

Tilos bármilyen tüntetés, felvonulás vagy egyéb gyűlés és rendezvény szervezése és az azokon történő részvétel. Ide tartoznak a 10 főt meghaladó családi és magánrendezvények is.

Van kivétel?

Az esküvőkön jelen lehetnek a szertartás vezetője, illetve az anyakönyvvezető, a házasulók, a házasulók tanúi, a házasulók szülei, nagyszülei, a házasulók testvérei és a házasulók gyermekei. A temetéseken legfeljebb 50 fő jelenhet meg.

Az egyéb családi és magánrendezvényeken pedig legfeljebb 10 fő vehet részt. Itt érdemesnek tartjuk megemlíteni, hogy a közterületen, illetve nyilvános helyeken történő csoportosulás tilos, így a családi és baráti összejöveteleket kizárólag otthon lehet megtartani.

Milyen következményekkel kell számolni, ha valaki megszegi a korlátozást?

A rendezvény-szervezési tilalom megszegése esetén a kijárási korlátozás megszegésére vonatkozó következmények várhatók – aki rendezvényt szervez, illetve részt vesz gyűlésen, szintén szabálysértési vagy büntető eljárás alá vonható.

Mi a helyzet a sporttal?

A sportrendezvények is a fenti általános tilalom alá esnek. A szabadidős célú csapatsportokkal kapcsolatos sportrendezvények szintén a tilalom hatálya alá esnek, így semmilyen csapatsport edzés, illetve mérkőzés nem tartható meg. Továbbá, Irodánk értelmezése szerint, mivel a sportcsarnokok szabadidős létesítménynek minősülnek, a nem szervezett keretek között, például baráti társaság által végzett „örömsport” események sem tarthatóak meg ilyen létesítményekben.

Versenyszerűen sportolnak mindazok, akik sportszövetség által kiírt, szervezett vagy engedélyezett versenyeken, vagy versenyrendszerben vesznek részt, akár hivatásosként, akár amatőrként. Azaz a sportszövetség illetve tagszervezetei által szervezett edzéseken és versenyeken a részvétel nem tilos!

Értelmezésünk szerint a tilalom a csapatban játszott, valamint az egyéni, de zárt térben folytatott „örömsportra” vagy „hobbisportra” vonatkozik. A tilalmazott és engedélyezett kategória között az elválasztást a sportolók versenyre való készülése adja. Előbbire jó példa, ha valaki testsúly csökkentés céljából magától látogatja az edzőtermet, az utóbbira pedig, ha versenyszerű testépítő az illető.

Mindezek mellett azonban fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy korábban napvilágot látott tájékoztatás alapján, az amatőr csapatsportok (pl kosárlabda, kézilabda, jéghoki stb) nem folytathatóak. Tekintettel azonban arra, hogy – e sorok megfogalmazáskor – ilyen tiltást nem fogalmaz meg kormányrendelet, a fentebb ismertetett álláspontunkat tartjuk irányadónak.

Érdeklődés középpontjában áll a személyi edzők kérdésköre, nevezetesen, hogy aki személyi edző szolgáltatását kívánja igénybe venni, látogathatja-e az edző-, és fitnesztermeket. A versenyszerűen sportoló személyek igen. Nem egyértelmű azonban a szabályozás a szabadidős célú sport vonatkozásában. A hatályos kormányrendelet első számú célja a korona vírus terjedésének megfékezése. E cél szem előtt tartásával értelmezve a kormányrendelet szabályait, valamint az EMMI kommentárját alapul véve, álláspontunk szerint szabadidős célú sporttevékenységre abban az esetben sem jogosult igénybe venni a vendég az edző-, és fitnesztermet, ha személyi edző szolgáltatását veszi igénybe.

Éttermek és egyéb szabadidős létesítmények

A tavaszi intézkedésekhez hasonlóan az éttermek kizárólag házhoz szállítást vállalhatnak, valamint elvitelre készíthetnek ételt. A szabadidős létesítmények, így edzőtermek, mozik és színházak szintén kötelesek bezárni. Amennyiben ezt nem teszik meg, az üzemeltető szintén felelősségre vonható.

Éttermekben és szabadidős létesítményben nincs lehetőség zárt körű rendezvények, sem pedig baráti találkozók megtartására.

Oktatás

14 év alatt – marad az eddigi oktatási rend.

Középiskola 8. osztályától felfelé és Felsőoktatás – Kizárólag online működik a képzés.

3. Kormányzati támogató intézkedések

Tervben vannak magánszemélyeket és vállalkozásokat egyaránt segítő rendelkezések, melyek a korlátozások negatív gazdasági hatását hivatottak csökkenteni. Ezek konkrét tartalmáról és a részletszabályokról további cikkeinkben olvashatnak. Az alábbiakban egy tájékoztató jellegű összefoglalót olvashatnak.

A) Hitel fizetési moratórium

Meddig?
2021. június 30. napjáig

Mit jelent?
A 2020. évi CVII. törvény- jelen sorok íráskor közlöny állapotban közölt – rendelkezései alapján hitelfelmondási tilalom áll fenn, azaz a bank (illetve üzletszerűen hitelt vagy kölcsönt nyújtó hitelező) nem mondhatja fel a szerződést, ha az adós nem tud fizetni.

Automatikusan fizetési moratóriumot kapnak az álláskeresőként nyilvántartott személyek, a gyermeket váró vagy nevelő szülők, nyugdíjasok és a közfoglalkoztatott személyek.

A gazdasági tevékenységet folytató jogi személy, az egyéni cég és az egyéni vállalkozó, aki / amely pénzügyi nehézséggel küzd, kérelemmel fordulhat a hitelező (például bank) felé, hogy a törlesztési moratórium miatt módosítsák a szerződést.

§ Tudta? A felek – azaz a hitelnyújtó és a hitelfelvevő – kötelesek egyeztetéseket folyatatni annak érdekében, hogy az adós fizetőképessége helyreálljon.

B) Adófizetési kedvezmények

Mentesül a szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás megfizetése alól kormányrendeletben meghatározott főtevékenységet végző adózó. A KIVA-s társaságok megsegítésére a társaság adóalapja csökken a személyi jellegű kifizetések összegével.

C) Szálláshely – szolgáltatás és bértámogatások
Szálláshely-szolgáltatást nyújtó vállalkozások a turisták által tett foglalásaik elvesztése utáni támogatásra jogosultak, meghatározott feltételek teljesülése esetén. Továbbá kormányrendeletben meghatározott főtevékenységet folytató társaságok bértámogatást igényelhetnek.

 D) Távmunkavégzéssel összefüggő költségtérítés

A munkaszerződésbe foglalt távmunka végzéssel összefüggésben, a veszélyhelyzet ideje alatt igazolás nélküli költségtérítésként a munkáltató legfeljebb 16.100-, Ft összegű havi költségtérítést adhat a munkavállaló részére.

Ennek feltétele azonban, hogy a munkavállaló nem számol el költséget az internet-használat díjára, valamint a munkáltató székhelyétől, telephelyétől elkülönült munkavégzési hely bérleti díjára, a fűtés, a világítás és a technológiai energia díjára.

E helyen érdemes kiemelni, hogy a munkavédelmi törvényben szabályozott egészséget nem veszélyezetető és biztonságos munkakörülmények szabályairól távmunkavégzés esetében a munkáltatónak elegendő tájékoztatnia a munkavállalót, aki ennek tudatában alakítja ki a munkavégzés helyét.

 

Figyelmeztetés: Írásunk tartalma is a jelenleg ismert jogszabályokon és tájékoztatásokon alapul. Jelen cikkünket az esetleges változásokra, hírekre tekintettel folyamatosan (de értelemszerűen nem azonnal) frissítjük!

 

Irodánk a járványügyi korlátozások alatt is folyamatosan áll Megbízóink rendelkezésére – legyen szó akár munkajogi ügyekről vagy követeléskezeléssel kapcsolatos, bérleti vagy egyéb tartós jogviszony alapján felmerült kérdéseket illetően. Forduljon hozzánk bizalommal!

Olvassa el szakmai blogunk bejegyzéseit

Szakmai blogunkban gyakran előforduló jogi eseteinkbe engedünk bepillantást

Helyi önazonosság védelme – mire kötelezhet az önkormányzat betelepüléskor?

Helyi önazonosság védelme – mire kötelezhet az önkormányzat betelepüléskor?

A helyi önazonosság védelméről szóló törvény (Hötv.) alapján már több mint ötven helyi önkormányzat alkotott rendeletet. A törvény a településekre történő betelepülést szabályozza azon az alapon, hogy az önkormányzatok megvédhessék hagyományaikat, társadalmi rendjüket és értékeiket. Az önkormányzatok rendeletei tartalmukban igazán eltérőek, mivel az önkormányzatokat nagyon széles mérlegelési jogkörrel ruházza fel a Hötv. A szabályozás szerteágazósága, ezért nézzük meg részletesebben, hogy az önkormányzatok pontosan milyen felhatalmazással rendelkeznek.

Tovább olvasom
Gyermek jogellenes külföldre vitele - Családjogi vonatkozások

Gyermek jogellenes külföldre vitele - Családjogi vonatkozások

A gyermekek jogellenes külföldre vitele súlyos, komplex jogi kérdéseket vet fel, amelyek rendezése számos nemzetközi és hazai jogszabályi rendelkezés hatálya alá esik. Bár a családjogi normák nemzetközi összehangolása jelenleg is folyamatban van, a határokon átívelő családjogi viták egyik legérzékenyebb pontján, a gyermekek jogellenes külföldre vitelének kérdésében kialakításra került egy több mint 100 ország által elfogadott, és alkalmazott jogi norma, a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló Hágai Egyezmény. Jelen cikkünkben az Egyezmény és az arra épülő Uniós, valamint hazai jogszabályokat és joggyakorlatot mutatjuk be.

Tovább olvasom
Önkényes iskolaválasztás a szülő által

Önkényes iskolaválasztás a szülő által

A házassági bontóperek során gyakran előforduló jelenség, hogy az egyik házastárs önkényesen dönt a közös gyermekek sorsa felett, ezzel megnehezítve, vagy adott esetben ellehetetlenítve a másik érintett szülő lehetőségét arra, hogy gyermekeit láthassa, velük a kapcsolatot akár személyes találkozás útján, akár más módon tarthassa. Ez különösen problémás lehet, ha az egyik szülő a gyermek tartózkodási helyét vagy iskoláját a másik szülő hozzájárulása nélkül változtatja meg.  Ilyen esetekben a jogosult szülőnek több jogi lehetősége is van a jogsértés megszüntetésére.

Tovább olvasom
A váltott gondoskodás szabályai, gyakorlati kérdései és tapasztalatai

A váltott gondoskodás szabályai, gyakorlati kérdései és tapasztalatai

A házasság felbontása minden esetben kihatással van a gyermekre, éppen ezért nagyon fontos kérdés, hogy a szülők között miképpen alakul a szülői felügyelet gyakorlása, vagy a gyermekkel történő kapcsolattartás. A váltott gondoskodás egy viszonylag új lehetőség, amit a szülők közös vagy akár egyetlen szülő kérelmére a bíróság a gyermek érdekében elrendelhet. Írásunkban a váltott gondoskodás néhány gyakorlati problémájára és jelentőségére hívjuk fel a figyelmet.

Tovább olvasom
A népszerűség átka

A népszerűség átka

Ügyvéd Irodánk nevében ismeretlen tettesek küldtek adathalász e-maileket. Ezeket az üzeneteket NEM mi küldtük, kérjük, legyetek óvatosak, és ne kattintsatok gyanús linkekre vagy adjatok meg személyes adatokat!
Dolgozunk az ügy megoldásán.

Tovább olvasom
Nemzetközi kapcsolatok

Nemzetközi kapcsolatok

100+ országban

Kiemelt tapasztalat

Kiemelt tapasztalat

a peres viták rendezésében

Gyors reakció

Gyors reakció

sürgős helyzetben is számíthat ránk

  • Gazdasági társaságok alapításában, módosításában és átalakulásában biztosítunk teljes körű szolgáltatást
  • Jogi képviseletet vállalunk végelszámolás, csőd- és felszámolási eljárás során
  • Empatikus, megalapozott jogi támogatást nyújtunk házassági bontóper, vagyonmegosztás, tartásdíj, gyermekelhelyezés, szülői felügyelet, apasági vélelem, gyámság kapcsán
  • Ingatlan adásvétel, ajándékozás, bérlet, fejlesztés és beruházási szerződések szakértő jogi előkészítését és lebonyolítását biztosítjuk
  • Információs technológiai szerződések, adatvédelmi és szoftverjogi kérdések, AI -val kapcsolatos problémák gyors és precíz jogi kezelését kínáljuk.
  • Munkaszerződések, belső szabályzatok és munkaügyi viták kapcsán nyújtunk hatékony tanácsadást és képviseletet munkáltató és munkavállalók számára
  • Számíthat ránk végrendeletek és öröklési szerződések elkészítésében, megtámadhatóságuk vizsgálatában, illetve a hagyatéki eljárásban történő képviseletben és igényérvényesítésben
  • Több különböző jogterületen nyújtunk rutinos képviseletet  első és másodfokon, városi/kerületi és megyei, valamint ítélőtáblák előtt
Cím

Cím

H-1136 Budapest, Balzac u. 37. mf. 2.

Telefonszám

Telefonszám

+36 (1) 786 66 07 / +36 (70) 381 22 22

E-mail

E-mail

office@hsloffice.com