Mit tegyünk, ha nem megfelelő az ajándék? Elállás az adásvételi szerződéstől

Bárkivel előfordulhat, hogy az ünnepek alkalmával nem sikerül eltálni a megfelelő ajándékot . Ilyenkor természetesen a nem kívánt ajándék helyébe szeretnénk vagy egy megfelelőbb, új ajándékra cserélni, vagy legalább az ellenértékét megkapni. Ehhez azonban érdemes tisztában lenni azzal, hogy a fizikai üzletekben, illetve az online vásárolt termékek esetén milyen igényeket, jogokat érvényesíthetünk. Cikkünkben az adásvételi szerződésektől való elállás lehetőségével foglalkozunk.

 

Az elállás okai, a hibás teljesítés

Az ajándék tekintetében tipikusan két okból szoktunk elégedetlenek lenni:

§ az ajándék egyszerűen nem felel meg a megajándékozott ízlésének, vagy

§ a vásárolt termék hibás, nem lehet rendeltetésszerűen használni.

Fontos megjegyezni, hogy az Európai Unión belül rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek a fogyasztóvédelmi szabályokra, ami a magyar Polgári Törvénykönyvben, illetve egyéb fogyasztóvédelmi jogszabályokban is megmutatkozik. Karácsonyi vásárlások során jogi megközelítésből jellemzően fogyasztóknak minősülünk, ugyanis a vállalkozásokkal ellentétben szakmánk, önálló foglalkozásunk vagy üzleti tevékenységünk körén kívül járunk el.

A legfontosabb alapvető szabály, hogy a vásárlásról kapott számlát, bizonylatot minden esetben őrizzük meg, enélkül ugyanis semmilyen további igényünket nem tudjuk érvényesíteni!

Mi a teendő, ha a megajándékozottnak nem tetszik az ajándékunk?

Online vásárlás esetén egyszerű a megoldás, ugyanis főszabály szerint a vállalkozástól vásárló fogyasztó a termék átvételétől számított minimum 14 napon belül elállhat a szerződéstől, és így visszakaphatja a termék árát.  Ez alól azonban vannak kivételek. Ilyenek pl. a gyorsan romlandó termékek, vagy az olyan termékek, amelyeket kifejezetten a fogyasztó kérésére készítettek el. Egyes kereskedők hosszabb elállást biztosítanak.

Ha nem online, hanem üzlethelyiségen belül vásárol ajándékot, akkor körültekintően kell eljárnia, ugyanis ha a termék nem szenved semmilyen hibában, akkor a fogyasztó utólag nem élhet elállási jogával. Ettől függetlenül bizonyára Ön is tapasztalta már, hogy bizonyos iparágakban, pl. ruhavásárlás esetén ha nem megfelelő a ruha mérete, vagy bármilyen más okból kifolyólag mégsem tetszik, akkor azt meghatározott időn belül vissza lehet váltani. Ezt a szokást azonban nem jogszabály írja elő, hanem az iparág részeként, az üzletek saját elhatározásából van jelen.

Mi a teendő, ha kiderül, hogy hibás terméket vásároltunk?

Ebben az esetben a vállalkozót a fogyasztóval szemben az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendeletben meghatározott termékekre – így általában a legtöbb karácsonyi ajándékra – minimum 1 éves jótállási kötelezettség,  valamint 2 éves termékszavatossági kötelezettség terheli.

Olvassa el a jótállási idők bővítéséről szóló korábbi írásunkat ezen a linken!

A kettő közötti alapvető különbség az, hogy jótállási igény érvényesítése esetén a vállalkozásnak kell bizonyítani, hogy a hiba a termék átadása után következett be. Ezzel szemben szavatossági igény érvényesítése esetén a fogyasztónak kell bizonyítani, hogy a hiba már az adásvétel pillanatában is fennállt. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az első két hónapban még a szavatossági igény érvényesítése esetén is a vállalkozónak kell bizonyítania, hogy a hiba nem állt fenn a vásárlás pillanatában, tehát az első két hónapban a jótállással egyező bizonyítási szabályok érvényesülnek.

Jótállási vagy szavatossági igény keretében a fogyasztó az alábbiakat követelheti a vállalkozástól:

§ a termék kijavítása, vagy kicserélése

§ vételárnak a termék hibájával arányos leszállítása

§ hiba kijavítása/kijavíttatása a vállalkozó költségére,

§ ennek hiányában elállás, azaz vételár visszafizetése.

A fent írtaknak megfelelően ha ajándékunk bármilyen hibában szenved, akkor egészen tág határidőkön belül viszonylag könnyedén orvosolhatjuk a problémát.

Megjegyzendő, hogy a fent említett szabályok alól speciálisabb esetekben létezhetnek kivételszabályok. Ugyanakkor bizonyos esetekben maguk a vállalkozások azok, akik üzleti érdekből a kötelező jogszabályi minimumnál tágabb, kedvezőbb visszafizetési feltételeket alkalmaznak, ezzel próbálva kitűnni versenytársaik közül.

 

Amennyiben szerződéses kötelezettségekkel, elállással, visszafizetéssel kapcsolatban, vagy bármilyen más szerződésjogi, kereskedelmi ügyben jogi problémái merülnek fel, keresse fel bizalommal irodánkat szakmai tanácsadásért.

 

Jogvitától mentes, békés ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánunk minden kedves olvasónknak, jelenlegi és jövőbeni megbízóinknak!

 

Olvassa el szakmai blogunk bejegyzéseit

Szakmai blogunkban gyakran előforduló jogi eseteinkbe engedünk bepillantást

Informatikai incidensek és eszközök szakértői vizsgálatáért felelős partnerünk: Biztonság Akadémia

Informatikai incidensek és eszközök szakértői vizsgálatáért felelős partnerünk: Biztonság Akadémia

A mai modern jogi környezetben a jogviták és jogi eljárások során kulcsfontosságúvá vált a digitális nyomok dokumentált, szakszerű feltárása, valamint a készülékek és fiókok védelme.

Irodánk együttműködő partnere ezen területen a Biztonság Akadémia Kft. 

Partnerünk szakmai hátterét Durmics Tamás független informatikai biztonsági szakértő etikus hacker biztosítja, aki több mint 25 év informatikai és biztonsági szakértői tapasztalattal rendelkezik. Munkájában a dokumentált, független vizsgálati módszertan és a technikai eredmények közérthető, jogi eljárásokban is használható bemutatásra helyezi a hangsúlyt.

Tovább olvasom
Öröklés végrendelet nélkül: Ki kapja a vagyont, ha nincs papírra vetett akarat?

Öröklés végrendelet nélkül: Ki kapja a vagyont, ha nincs papírra vetett akarat?

A hagyatéki eljárások során az egyik leggyakoribb és legtöbb konfliktust szülő helyzet, amikor az örökhagyó végintézkedés nélkül huny el. Ilyenkor a vagyontárgyak és a tartozások sorsát a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) törvényes öröklési rendje határozza meg. Bár a szabályok egyértelműek, az ügyfelek jelentős része nincs tisztában a hatályos Ptk. fontosabb változásaival, különösen a túlélő házastárs jogait vagy a kötelesrész mértékét illetően.

Tovább olvasom
Mesterséges intelligenciáról szóló EU rendelet

Mesterséges intelligenciáról szóló EU rendelet

Az Európai Parlament és a Tanács a mesterséges intelligenciára vonatkozó harmonizált szabályok megállapításáról szóló (EU) 2024/1689 rendelete történelmi jelentőségű lépés az innováció és az alapvető jogok védelmének összehangolásában a digitális térben. A jogszabály elsődleges célja a belső piac működésének javítása, valamint az emberközpontú és megbízható mesterséges intelligencia (MI) elterjedésének előmozdítása az Európai Unióban. Mindezek mellett a rendelet kiemelt fontosságúként kezeli az egészség, a biztonság és az alapvető jogok – köztük a demokrácia, a jogállamiság és a környezetvédelem – magas szintű védelmét az MI rendszerek esetleges káros hatásaival szemben.

Tovább olvasom
Nemzetközi kapcsolatok

Nemzetközi kapcsolatok

100+ országban

Kiemelt tapasztalat

Kiemelt tapasztalat

a peres viták rendezésében

Gyors reakció

Gyors reakció

sürgős helyzetben is számíthat ránk

  • Gazdasági társaságok alapításában, módosításában és átalakulásában biztosítunk teljes körű szolgáltatást
  • Jogi képviseletet vállalunk végelszámolás, csőd- és felszámolási eljárás során
  • Empatikus, megalapozott jogi támogatást nyújtunk házassági bontóper, vagyonmegosztás, tartásdíj, gyermekelhelyezés, szülői felügyelet, apasági vélelem, gyámság kapcsán
  • Ingatlan adásvétel, ajándékozás, bérlet, fejlesztés és beruházási szerződések szakértő jogi előkészítését és lebonyolítását biztosítjuk
  • Információs technológiai szerződések, adatvédelmi és szoftverjogi kérdések, AI -val kapcsolatos problémák gyors és precíz jogi kezelését kínáljuk.
  • Munkaszerződések, belső szabályzatok és munkaügyi viták kapcsán nyújtunk hatékony tanácsadást és képviseletet munkáltató és munkavállalók számára
  • Számíthat ránk végrendeletek és öröklési szerződések elkészítésében, megtámadhatóságuk vizsgálatában, illetve a hagyatéki eljárásban történő képviseletben és igényérvényesítésben
  • Több különböző jogterületen nyújtunk rutinos képviseletet  első és másodfokon, városi/kerületi és megyei, valamint ítélőtáblák előtt
Cím

Cím

H-1136 Budapest, Balzac u. 37. mf. 2.

Telefonszám

Telefonszám

+36 (1) 786 66 07 / +36 (70) 381 22 22

E-mail

E-mail

office@hsloffice.com