Az USA és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény megszüntetése

Az USA és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény megszüntetése

Mit jelent az egyezmény felmondása a gyakorlatban?

A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménynek köszönhetően eddig minden jövedelem után (pl ingatlan eladása, osztalék, részvény utáni árfolyamnyereség) csak az egyik országban kellett adót fizetni, jövőre azonban már mindkét állam beszedheti a területén érvényes adókat.

Az alábbiakban egyes gyakori bevételi forrásokra vonatkozó következményeket ismertetünk

Hogyan hat ez a részvényekre?

Az osztalékok után fizetendő eddigi 15%-os forrásadó az egyezmény megszüntetésével 30%-ra emelkedik, valamint azontúl 5% magyar SZJA-t is kell fizetni az osztalékok után, tehát összesen 35%-os adóteher vár az osztalékban részesülőkre.

A legnagyobb problémát azonban azt jelenti, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény értelmében ezentúl az amerikai piacon történő értékpapír adásvétel nem minősül majd ellenőrzött tőkepiaci műveletnek, annak körét ugyanis a törvény a pénzügyi szolgáltató alapján határozza meg. Ez olyan szempontból lényeges, hogy az adó megállapításánál ellenőrzött tőkepiaci műveletek esetén lehetőség van a veszteség elszámolására. Tekintve, hogy innentől az amerikai piacon történő kereskedés nem minősül ennek, a magyar befektetők veszteséges ügyletei nem vehetők figyelembe az adózás során. Amennyiben a magyar jogalkotó nem módosítja az ellenőrzött tőkepiaci műveletek definícióját, a nyereséges ügyletek után meg kell fizetni a 15%-os forrásadót és a 13%-os szociális hozzájárulási adót is.

Fordítva, az amerikai befektetőknek nem okoz ekkora hátrányt az egyezmény felmondása, ugyanis Magyarország nem vet ki forrásadót a külföldi társaságoknak fizetett osztalék, jogdíj és kamatjövedelmek után, így az ilyen típusú jövedelmek adómentesek. Ezen szabályozáson természetesen a magyar jogalkotó bármikor változtathat.

A munkabér

Az egyezmény hatálya alatt amennyiben magyar illetőségű (pl. kizárólag magyar állampolgársággal rendelkező személy vagy olyan többes állampolgár, aki Magyarországon bejelentett lakcímmel rendelkezik) magánszemély az Államokban kapott munkabért, csak ott kellett adóznia utána. Az egyezmény megszüntetésével azonban ezentúl a magyarországi adófizetési kötelezettség az Egyesült Államokban szerzett jövedelemre is kiterjed ezen személyek vonatkozásában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy magyar állampolgárságú, vagy magyar lakcímmel rendelkező magánszemély, aki jövedelmét az USÁ-ból kapja (pl. az Államokban van fennálló munkaviszonya, magyar cég által kiküldött munkavállaló, aki vagy az amerikai, vagy a magyar cégtől kapja fizetését a kiküldetés alatt) immár a magyarországi 15%-os szja-t is köteles megfizetni. Ez esetben az USÁ-ban megfizetett adó 90 százaléka figyelembe vehető, maximum a jövedelemre jutó 15%-os adó mértékéig.

Látható tehát, hogy az egyezmény felmondása nemcsak a cégeket és a nagyobb befektetőket, de a magánszemélyeket is hátrányosan érinti.

A hagyaték

A hagyaték után fizetendő illeték esetén egyszerűbb a helyzet, az illetéktörvény hatálya ugyanis magyar állampolgár, illetve Magyarországon élő nem magyar állampolgár vagy belföldi székhelyű jogi személy által örökölt külföldön levő ingóhagyatékra, valamint a külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jogra abban az esetben terjed ki, ha a hagyaték helye szerinti államban öröklési illetéket vagy ennek megfelelő adót nem kell fizetni. Tehát, ha a hagyaték helye szerinti államban az örököst valamilyen adó-, vagy illetékfizetési kötelezettség terheli és annak megfizetését igazolja, nem kell a magyar illetéket is megfizetnie. Ez esetben az említett egyezmény felmondása nincs kihatással az örökösökre, ugyanis maga a nemzeti jogszabály rendelkezik úgy, hogy amennyiben a hagyatékra kirótt adót/illetéket már megfizették a hagyaték helye szerinti államban,
Magyarországon semmilyen további adóteher nem vonatkozik rájuk.

Amennyiben az egyezmény megszüntetésével, vagy az Egyesült Államokban szerzett jövedelemmel kapcsolatos kérdése van, illetve egyéb adózási vagy jogi területen jogi segítségre vna szüksége, forduljon bizalommal irodánkhoz!

 

Olvassa el szakmai blogunk bejegyzéseit

Szakmai blogunkban gyakran előforduló jogi eseteinkbe engedünk bepillantást

A Polgári Törvénykönyv legújabb módosításai – változások a polgári jogi és társasági jogi viszonyokban

A Polgári Törvénykönyv legújabb módosításai – változások a polgári jogi és társasági jogi viszonyokban

A Polgári Törvénykönyvnek 2026. március 01. napjával több ponton lépett hatályba módosítása. A módosítást a törvénnyel kapcsolatban az elmúlt több mint tíz évben szerzett jogalkalmazói tapasztalatok alapján megfogalmazott gyakorlati problémák kezelése iránti igény tette szükségessé. A módosítások a polgári bíráskodás tapasztalatait elemző munkacsoport eredményeire támaszkodnak. Cikkünkben bemutatjuk a Polgári Törvénykönyv legfontosabb módosításait.

Tovább olvasom
Felvehetek hitelt az építés alatt álló társasházi lakásra? – Társasházi építményi jog

Felvehetek hitelt az építés alatt álló társasházi lakásra? – Társasházi építményi jog

2026. március 01. napjától jelentős változás lépett hatályba a társasházi beruházásokhoz kapcsolódó ingatlanjogi szabályozásban: a jogalkotó bevezette a társasházi építményi jog intézményét. Az új szabályozás többek között a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény és az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény módosításával jött létre, és kifejezetten az építés alatt álló társasházi projektek vevőinek jogi helyzetét kívánja rendezettebbé, biztonságosabbá tenni. Cikkünkben összefoglaljuk, mit jelent ez a gyakorlatban a beruházók, a vevők és a finanszírozók számára.

Tovább olvasom
Módosul a földhivatali eljárások díjáról szóló Díjrendelet

Módosul a földhivatali eljárások díjáról szóló Díjrendelet

A 2/2026. (II. 19.) KTM rendelet két meglévő jogszabályt módosít: egyrészt pontosítja az önálló ingatlanok helyrajziszámozásának szabályait, másrészt részletesen módosítja a meghatározott ingatlan-nyilvántartási eljárások, valamint az ingatlan-nyilvántartásból és állami alapadatbázisokból történő adatszolgáltatások díjaira vonatkozó rendelkezéseket.

Tovább olvasom
Invertercsere az Otthoni Energiatároló Programban? Nem járhat elszámolási joghátránnyal!

Invertercsere az Otthoni Energiatároló Programban? Nem járhat elszámolási joghátránnyal!

2026. február 19. napján kihirdették a 28/2026. (II. 19.) Korm. rendeletet, amely fontos kiegészítést vezet be a villamos energia végrehajtási jogszabályába (a 273/2007. (X. 19.) Korm. rendeletbe – a továbbiakban: „Vet. Vhr.”). A módosítás célja, hogy a 2025-ben elindított, 2026-ra meghirdetett Otthoni Energiatároló Programhoz kapcsolódó invertercserék ne okozhassanak kedvezőtlen elszámolási jogkövetkezményeket a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) üzemeltetői számára.

Az Otthoni Energiatároló Program egy állami támogatási konstrukció, amely a háztartási napelemes rendszerekhez kapcsolódó akkumulátoros energiatárolók telepítését ösztönzi. A program keretében a lakosság meghatározott feltételek mellett vissza nem térítendő támogatást igényelhet energiatároló rendszer kiépítésére.

Cikkünkben bemutatjuk a jogszabálymódosítás lényegét és gyakorlati jelentőségét, és azokat a jogi kereteket, melyek között az intervercserék és az elszámolási kérdések értékelendők.

Tovább olvasom
Jelentős változások a fogyasztóvédelemben 2026-ban

Jelentős változások a fogyasztóvédelemben 2026-ban

2026-ban a fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendeleteknek a magasabb szintű fogyasztóvédelmet célzó módosításáról szóló 415/2025. (XII. 23.) Korm. rendelet lényeges változásokat hoz a fogyasztóvédelem területén.

Cikkünkben azokat a változásokat foglaljuk röviden össze, amelyek a fogyasztók számára a mindennapokban is érezhetőek és praktikus szempontból fontosan lehetnek 2026-től.

A 415/2025 (XII. 23.) kormányrendelet összesen hat fogyasztóvédelmi tárgyú kormányrendeletet módosít.
A módosítások célja egyrészt a fogyasztók védelmének erősítése, másrészt a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése, valamint az uniós jogharmonizáció biztosítása.

Tovább olvasom
Nemzetközi kapcsolatok

Nemzetközi kapcsolatok

100+ országban

Kiemelt tapasztalat

Kiemelt tapasztalat

a peres viták rendezésében

Gyors reakció

Gyors reakció

sürgős helyzetben is számíthat ránk

  • Gazdasági társaságok alapításában, módosításában és átalakulásában biztosítunk teljes körű szolgáltatást
  • Jogi képviseletet vállalunk végelszámolás, csőd- és felszámolási eljárás során
  • Empatikus, megalapozott jogi támogatást nyújtunk házassági bontóper, vagyonmegosztás, tartásdíj, gyermekelhelyezés, szülői felügyelet, apasági vélelem, gyámság kapcsán
  • Ingatlan adásvétel, ajándékozás, bérlet, fejlesztés és beruházási szerződések szakértő jogi előkészítését és lebonyolítását biztosítjuk
  • Információs technológiai szerződések, adatvédelmi és szoftverjogi kérdések, AI -val kapcsolatos problémák gyors és precíz jogi kezelését kínáljuk.
  • Munkaszerződések, belső szabályzatok és munkaügyi viták kapcsán nyújtunk hatékony tanácsadást és képviseletet munkáltató és munkavállalók számára
  • Számíthat ránk végrendeletek és öröklési szerződések elkészítésében, megtámadhatóságuk vizsgálatában, illetve a hagyatéki eljárásban történő képviseletben és igényérvényesítésben
  • Több különböző jogterületen nyújtunk rutinos képviseletet  első és másodfokon, városi/kerületi és megyei, valamint ítélőtáblák előtt
Cím

Cím

H-1136 Budapest, Balzac u. 37. mf. 2.

Telefonszám

Telefonszám

+36 (1) 786 66 07 / +36 (70) 381 22 22

E-mail

E-mail

office@hsloffice.com