Milyen módosítások lépnek hatályba? – 2026.02.22.
A rendelet módosított néhány technikai részletet a az önálló ingatlanok helyrajziszámozásáról és az alrészletek megjelöléséről szóló 44/2006. (VI. 13.) FVM rendeletben, például megnövelték a helyrajzi számok maximális hosszát, immár 19 karakterre. Emellett ezidáig az egy épületen belüli lakások helyrajziszámozását 1-től 999-ig lehetett végezni, mostanra már 1-től 9999-ig lehet ugyanezt megtenni.
Milyen módosítások lépnek hatályba? – 2026.03.22.
A földhivatal előtti eljárásokkal kapcsolatos díjváltozások közül kiemelendő, hogy a módosítás kiegészíti a Díjrendeletet, többek között azzal, hogy felszámolás tényének bejegyzése esetén az eljárásért fizetendő díjat utólagosan fizeti meg a felszámolási eljárás alatt álló jogi személy. A díjat utólagosan, a bejegyzés tárgyában hozott döntés közlését követő 8 napon belül kell megfizetni.
A módosítás rögzítette, hogy a végrehajtó az ingatlan-nyilvántartás vezetését támogató informatikai rendszerben kitöltendő elektronikus űrlapon benyújtott hatósági felhívása alapján indult ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díját jogosult utólagos havi elszámolással rendezni.
Változás észlelhető az ingatlan-nyilvántartás tartalmából történő adatszolgáltatások díjai tekintetében is. Az ingatlanügyi hatóság által készített és szolgáltatott földkönyv díját, azaz a meghatározott díjakon felüli, adatszolgáltatásonkénti 20 000 forintot csak abban az esetben kell megfizetni, ha a földkönyv összeállításához szükséges adatok leválogatása nem valósítható meg automatikusan az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszeren keresztül.
A hitelintézetek számára a rendelet rögzíti, hogy a számukra jogszabály alapján fennálló, lakossági célú, állami kamattámogatott lakáshitel nyújtásához szükséges feltételeknek való megfelelés ellenőrzésének elősegítése céljából, egyedi szerződés alapján szolgáltatott jogosulti adatokkal kiegészített földkönyvi adatszolgáltatás díja lekérdezett személyenként 2000 forint.
Összegzés
A módosító rendelet nem forgatta fel a földhivatali eljárásokat, nem alakította át az eljárási díjak rendszerét, ugyanakkor fontos módosításokat eszközölt a joghézagok betöltésére, illetve gyakorlati problémák szülte kérdések rendezésére.











