Tekintettel arra, hogy április és május hó folyamán a banki értesítő levelek döntő többségben megküldésre és az ügyfelek által átvételre is kerültek, az alábbiakban röviden összefoglaljuk az elszámolás, illetve ezen eljárás felülvizsgálatának menetét.
Szakmai blog - Deviza
Előzmények
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa a Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel szemben indított átfogó felügyeleti vizsgálata során a Buda-Cash tevékenységét érintően észlelt súlyos visszaélésekre utaló információkra tekintettel a cég tevékenységi engedélyét ideiglenes intézkedés keretében azonnali hatállyal felfüggesztette, és 2015. február 24. napjától felügyeleti biztosokat rendelt ki.
1. Elszámolás határideje, a közlés módja
Tekintettel arra, hogy az egyes pénzintézetek által kezdeményezetett, a vonatkozó jogszabályokban előírt peres eljárások döntő többségében befejeződtek, így a 2015. évvel elérkeztünk a devizahiteleket érintő hosszadalmas és igencsak összetett eljárások következő szakaszába.
A törvényi rendelkezéseknek megfelelően a deviza alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, valamint pénzügyi lízingszerződés esetén a pénzintézetek 2015. március 1. és 2015. április 30. között kötelesek a fogyasztók részére elszámolásukat megküldeni.






