Szakmai blog - Kereskedelem

ICO – Initial Coin Offering szabályozása

Mi az az ICO?

Az Initial Coin Offering vagy Initial Public Coin Offering úgy működik, hogy egy érdekesnek ígérkező ötlet kitalálója ún. tokeneket (egy fajta ígérvényeket) bocsájt ki. Vagyis, a kibocsájtó az interneten keresztül árulja ötletét, amit a hálózaton keresztül ismertebb devizákért, vagy igen gyakran kriptovalutáért cserébe lehet megvásárolni. A kibocsátónak ebben az esetben az a célja, hogy tőkét szerezzen az ötlete megvalósításához.

Tovább olvasom

Cryptovaluták jelenlegi jogi és gazdasági állása

Mi az a Cryptovaluta?

Digitális fizetőeszköz, melyekre (jelenleg) a jegybankok felügyeleti jogköre nem terjed ki, vagyis értékét elsősorban a valós (?) piaci igények alakítják. Az első decentralizált cryptovalutaként a Bitcoin jelent meg 2009-ben. Ez nem fizikai fizetőeszköz, hanem kizárólag a Bitcoin-azonosítókhoz társított jog, amely egy speciális, láncolatos nyilvántartásban létezik (“blockchain”), ami lényegében egy folyton frissülő, teljesen megosztott adatbázis.

Tovább olvasom

Vezető tisztségviselők felelőssége

A 2014. március 15. napján hatályba lépett új Polgári törvénykönyv (Ptk.) Harmadik Könyve váltja fel a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvénynek többek között a vezető tisztségviselőkre és különösen felelősség viselésükre vonatkozó rendelkezéseit, melyek a gazdasági élet számos területén egyes kérdések újragondolását teszi szükségessé.

Tovább olvasom
Nemzetközi kapcsolatok

Nemzetközi kapcsolatok

100+ országban

Kiemelt tapasztalat

Kiemelt tapasztalat

a peres viták rendezésében

Gyors reakció

Gyors reakció

sürgős helyzetben is számíthat ránk

  • Gazdasági társaságok alapításában, módosításában és átalakulásában biztosítunk teljes körű szolgáltatást
  • Jogi képviseletet vállalunk végelszámolás, csőd- és felszámolási eljárás során
  • Empatikus, megalapozott jogi támogatást nyújtunk házassági bontóper, vagyonmegosztás, tartásdíj, gyermekelhelyezés, szülői felügyelet, apasági vélelem, gyámság kapcsán
  • Ingatlan adásvétel, ajándékozás, bérlet, fejlesztés és beruházási szerződések szakértő jogi előkészítését és lebonyolítását biztosítjuk
  • Információs technológiai szerződések, adatvédelmi és szoftverjogi kérdések, AI -val kapcsolatos problémák gyors és precíz jogi kezelését kínáljuk.
  • Munkaszerződések, belső szabályzatok és munkaügyi viták kapcsán nyújtunk hatékony tanácsadást és képviseletet munkáltató és munkavállalók számára
  • Számíthat ránk végrendeletek és öröklési szerződések elkészítésében, megtámadhatóságuk vizsgálatában, illetve a hagyatéki eljárásban történő képviseletben és igényérvényesítésben
  • Több különböző jogterületen nyújtunk rutinos képviseletet  első és másodfokon, városi/kerületi és megyei, valamint ítélőtáblák előtt
Cím

Cím

H-1136 Budapest, Balzac u. 37. mf. 2.

Telefonszám

Telefonszám

+36 (1) 786 66 07 / +36 (70) 381 22 22

E-mail

E-mail

office@hsloffice.com