Szakmai blog - Követelés kezelés

A koronavírus hatásai a polgári eljárásokra

A COVID-19 koronavírus terjedésének megakadályozása és lelassítása érdekében a Kormány 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett ki. A veszélyhelyzetről, valamint az azzal kapcsolatos különleges jogrendről bővebben korábbi írásunkban értekeztünk. A veszélyhelyzet kihirdetése mellett a Kormány számos különleges jogszabályi rendelkezést vezetett be, melyek a vírus terjedésének lelassítását, és a járvány gazdasági és egészségügyi hatásainak csökkentését hivatottak biztosítani. A Kormány legújabb rendeleteivel ezen intézkedések hatályának meghosszabbításáról, valamint a peres- és nemperes eljárások különleges szabályairól döntött.

Az új Nemzetközi Magánjogi törvény

Hosszas előkészület és mintegy két évig tartó kodifikációs munka után új nemzetközi magánjogi törvényt fogadott el a magyar Országgyűlés. A 2017. évi XXVIII. törvény a nemzetközi magánjogról 2018. január elsején lépett hatályba, mely több évtized után váltja fel a már igencsak megkopott 1979. évi 13. számú törvényerejű rendeletet.

Fontos tudnivalók a magáncsőd intézményéről

A magáncsődről szóló törvény rendelkezései szakaszosan – 2015. szeptember 1-jétől, illetve 2016. október 1-jétől – lépnek hatályba. A magáncsőd lényege, hogy adósságrendezési eljárást biztosít azzal a céllal, hogy a fizetési nehézségekkel küzdő magánszemélyek adósságukat szabályozott keretek között rendezhessék, fizetőképességük helyreálljon.

2015-09-01, Követelés kezelés

Keresés

Archívum

Kategóriák