Dr. Dóda Balázs ügyvéd, adótanácsadó

Jogi tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte. Már az egyetemi évek alatt érdeklődött a gazdasági, pénzügyi jog iránt, ezért a jogi egyetem mellett a Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi gazdálkodás szakán is folytatott tanulmányokat. A jogi egyetem befejezése (2006.) után önálló bírósági végrehajtójelöltként helyezkedett el. Ezt követően adóügyi érdeklődésének megfelelően az állami adóhatóságnál (APEH) kezdett el dolgozni. Az adóhatóságnál összesen 8 évet töltött, melyből 5 évet a Kiemelt Adózók Adóigazgatóságán (NAV KAIG) dolgozott. Itt lehetősége volt a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók (multinacionális társaságok) utólagos, átfogó adóellenőrzésében részt venni, jogászként az ellenőrzés megállapításait realizáló hatósági eljárást lefolytatni.

A megszerzett sokrétű tapasztalatnak köszönhetően az adóhatóság által szervezett fórumokon előadást tartott az adózók részére egyes bonyolultabb adózási témákban, illetve több ízben publikált adózási szaklapokban.

Az adóhatóságnál végzett kiemelkedő munkája és tapasztalata miatt az egyik legmagasabb központi kitüntetés arany fokozatában részesült a NAV Elnökétől.

Az adóhatósági éveket követően egy belvárosi adószakértő irodában helyezkedett el, majd onnan egy másik adószakértő iroda ügyvédjeként dolgozott. 2018-tól önálló praxist folytató egyéni ügyvéd adótanácsadás, adóügyi képviselet és gazdasági büntetőjog területén.

Több mint tíz éves tapasztalattal rendelkezik mind az adózás elméleti, mind a gyakorlati részében, így különösen az adóoptimalizálás és az adóellenőrzések terén. Emellett jártas a fizetési könnyítési és a végrehajtási eljárásokban, az adózással, és egyes céges ügyekkel kapcsolatos peres és nemperes eljárásokban és a gazdasági büntetőügyekben.

 

Nyelvtudás:

 

  • Angol
  • Német

További információk és kapcsolat felvétel: https://adozas.hsloffice.com/

 

Nemzetközi kapcsolatok

Nemzetközi kapcsolatok

100+ országban

Kiemelt tapasztalat

Kiemelt tapasztalat

a peres viták rendezésében

Gyors reakció

Gyors reakció

sürgős helyzetben is számíthat ránk

  • Gazdasági társaságok alapításában, módosításában és átalakulásában biztosítunk teljes körű szolgáltatást
  • Jogi képviseletet vállalunk végelszámolás, csőd- és felszámolási eljárás során
  • Empatikus, megalapozott jogi támogatást nyújtunk házassági bontóper, vagyonmegosztás, tartásdíj, gyermekelhelyezés, szülői felügyelet, apasági vélelem, gyámság kapcsán
  • Ingatlan adásvétel, ajándékozás, bérlet, fejlesztés és beruházási szerződések szakértő jogi előkészítését és lebonyolítását biztosítjuk
  • Információs technológiai szerződések, adatvédelmi és szoftverjogi kérdések, AI -val kapcsolatos problémák gyors és precíz jogi kezelését kínáljuk.
  • Munkaszerződések, belső szabályzatok és munkaügyi viták kapcsán nyújtunk hatékony tanácsadást és képviseletet munkáltató és munkavállalók számára
  • Számíthat ránk végrendeletek és öröklési szerződések elkészítésében, megtámadhatóságuk vizsgálatában, illetve a hagyatéki eljárásban történő képviseletben és igényérvényesítésben
  • Több különböző jogterületen nyújtunk rutinos képviseletet  első és másodfokon, városi/kerületi és megyei, valamint ítélőtáblák előtt
Cím

Cím

H-1136 Budapest, Balzac u. 37. mf. 2.

Telefonszám

Telefonszám

+36 (1) 786 66 07 / +36 (70) 381 22 22

E-mail

E-mail

office@hsloffice.com