Jognyilatkozat
Adatkezelésünkről erre a linkre klikkelve tájékozódhat
Röviden és közérthetően egyéb tekintetben
A honlapunkon megjelenő minden tartalom, különösen, de nem kizárólagosan a tájékoztatók, leírások, cikkek, a képek, a honlap grafikája vagy bármely más egyéni, eredeti megoldásunk (“Szerzői Mű“) tekintetében fenntartjuk valamennyi szerzői jogunkat. A honlapunkon megjelenő valamennyi Szerzői Mű tehát szerzői jogi oltalom alatt áll.
Így, tilos a Szerzői Műveknek bármely felhasználása az Irodánk írásbeli előzetes hozzájárulásunk nélkül. Szigorúak vagyunk, ugye?!
Miért? Mert ezekben sok munkánk van és bár jó szívvel tesszük közzé, azt szeretnénk, hogy a munkánk ne maradjon megbecsülés nélkül.
A honlapunkon megjelenő Szerzői Művekben foglalt eltérő rendelkezések hiányában azok eredeti, hiánytalan és tartalmi módosítás nélküli többszörözését, külön engedély nélkül kizárólag az elérési út (link) bemásolásával engedélyezzük. Minden más esetben Irodánk kifejezett írásbeli hozzájárulás szükséges a felhasználáshoz – és azt viszonylag könnyen megadjuk. Csak tudni szeretnénk róla.
Tájékoztatjuk a tisztelt látogatókat, hogy az észlelt jogsértésekkel szemben következetesen fellépünk – de erre nem szívesen kerítünk sort. Keressenek minket bátran!
Ez a tilalom nem érinti a szabad felhasználási eseteket, amely szerint például iskolai project mű, tudományos kutatás (megtisztelő lenne) felhasználhatja a Szerzői Műveket, azok részleteit pedig – persze csak eredetihez illő céllal – a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti. Sőt mi több, ha idéznek minket és hivatkoznak ránk, azt meg is köszönjük!
Hosszabban és szárazabb formában
Ezen az oldalon elérhető anyagokat és információkat a Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Iroda tett közzé, kizárólag információként, ezért semmilyen körülmények között nem tekinthető jogi tanácsadásnak. Ezen oldalon megjelenített információk átadása és átvétele nem alakít ki ügyvédi megbízást. Előzetes jogi-szakmai tanácsadás nélkül, kérjük ne cselekedjenek a jelen oldalon keresztül megszerzett információk alapján.
Jelen weboldal a Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Iroda (amely a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, nyilvántartási szám 3480) tulajdona és működtetője; az oldal a vonatkozó jogszabályokkal és rendelkezésekkel (beleértve az ügyfelek jogai és titoktartásra vonatkozó szabályokkal) összhangban áll, amelyek megtalálhatók a Magyar Ügyvédi Kamara weboldalán (www.magyarugyvedikamara.hu). Ezek a szabályok időközben változhatnak, ezért kérjük, időközönként győződjön meg róla, hogy ismeri a legfrissebb rendelkezéseket.
Az oldalunkon található anyagokat bármely közvetlen vagy beleértett felelősségvállalásnak, a vonatkozó jogszabályok szerint megengedett maximális mértékig történő kizárása mellett tesszük közzé. A Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Iroda nem tehető felelőssé az oldal tartalmáért, felhasználásáért vagy egyébként az oldallal kapcsolatban, bármely közvetlen vagy beleértett, különös vagy közvetett veszteségért, kárért vagy adatvesztésért illetve megrongálódásért. A Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Iroda nem garantálja, hogy ezen oldal funkciói zavarmentesek vagy hibamentesek lesznek, illetve ezen hibák adott határidőn belüli kijavítását, valamint hogy ezen oldal illetve a tároló szerver vírus- és más kártékony tartalomtól mentes, ugyanis noha ez természetesen elsőrendű szempontunk, de ezen körülmények nincsenek a Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Iroda teljes irányítása alatt.
Ezen oldalon található szövegek nem pusztán lefordításra, hanem más nyelvekre való átültetésre kerültek. Ezért ugyan hasonló tartalommal bírnak, de nem minden esetben 100%-ban egyezőek.
Jelen weboldal használatával Ön egyetértését fejezi ki és ésszerűnek elfogadja a jelen jognyilatkozatban foglalt felelősség-kizárásokat és felelősség-korlátozásokat. Amennyiben Ön úgy gondolja, hogy ezen feltételek nem ésszerűek, úgy kérjük hagyja el az oldalt és lépjen velünk kapcsolatban egy nem elektronikus úton.
Bármely megjegyzés, javaslat, ötlet, képi megjelenítés vagy más a Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Irodának, a jelen weboldallal vagy annak tartalmával kapcsolatban küldött kommunikáció, a jelen weboldal tulajdonosának tulajdonába kerülnek. Minden ezen oldalon található anyag a magyar és a nemzetközi szerzői -, valamint szellemi alkotásokra vonatkozó egyéb jogszabályok védelme alatt áll, és ezért nem másolható, nem tehető közzé, nem jeleníthető meg a Havas-Sághy és Társai Ügyvédi Iroda előzetes írásos engedélye nélkül, valamint tilos ezeknek bármely technikai módszerrel, bármely típusú adathordozóra történő többszörözése, átdolgozása, terjesztése, nyilvánossághoz közvetítése vagy más módon történő terjesztése.