Az örökösödéssel kapcsolatban Irodánk az alábbi szolgáltatásokkal áll Megbízóink rendelkezésére

Végrendelet szerkesztése, letéti kezelése, megtámadhatóságának vizsgálata, valamint képviselet és érdekérvényesítés elősegítése az örökösödési eljárás során vagy azzal kapcsolatban.

 

1. Végrendelet készítés, ellenjegyzés, letétbe helyezése

A jogi szabályozás alapján a végrendelet megírásához nincs szükség ügyvédi közreműködésre és ügyvédi ellenjegyzésre. Azonban a gyakorlatban számos esetben előfordul, hogy az ügyvédi közreműködés nélkül elkészített végrendelet olyan hibákban szenved, amelynek következtében a végrendelet részben vagy egészben érvénytelen. Irodánk munkatársai rutinszerűen készítenek formailag helyt álló, tartalmilag megbízóink igényeinek megfelelő végrendeletet.

Az általunk készített végrendelet esetén továbbá lehetősége nyílik az ügyfelek számára arra, hogy választásuk szerint a megbízás alapján elkészített végrendeletet a Magyar Ügyvédi Kamara Irattárában elhelyeztesse, ahol azt a Központi Végrendeleti Nyilvántartásba bevezetik. Ebben az esetben kizárt, hogy a végrendelet elveszik vagy megsemmisül, esetleg harmadik személy elrejti. A Központi Nyilvántartás semmiben nem korlátozza a későbbi végrendelkezési szabadságot, új végrendelet alkotására, a letett végrendelet módosítására, megsemmisítésére vonatkozó szabályokat.

Ezt tudta?

§ Az öröklési szabadság elismerésének legfontosabb következménye, hogy törvényes öröklésre csak abban az esetben kerülhet sor, amennyiben végintézkedés (végrendelet, öröklési szerződés, halál esetére szóló ajándékozás) nem történt vagy az a hagyatékot nem merítette ki.

 § Az új Ptk. 2014. március hó 15. napi hatályba lépésével az öröklési jog terén bekövetkezett egyik legjelentősebb változás  a házastárs öröklése. Az új szabályozás alapján, amennyiben a házastárs az örökhagyó leszármazója mellett örököl holtig tartó haszonélvezeti jog illeti meg az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon. Az új szabályozás kizárja a haszonélvezeti jog megváltását az örökösök által még akkor is, ha a túlélő házastárs újabb házasságot köt. A túlélő házastársat, mint állagörököst – a haszonélvezeti jog mellett- egy gyermekrész illeti meg a hagyaték többi részéből.

 § Ha az örökhagyónak leszármazója nincsen, vagy az bármely okból nem örökölhet, a túlélő házastárs az örökhagyó szülei mellett örököl, őt illetik az örökhagyóval közösen lakott lakás és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyak, továbbá a fennmaradó hagyaték fele.

 

 2. A végrendelet megtámadhatóságának vizsgálata

Amennyiben felmerül a gyanú, hogy a végrendelet esetleg hamis, vagy más okból szükséges az érvényesség vagy a hatályosság vizsgálata, forduljon hozzánk bizalommal.

Az érvénytelenség fennállása esetén felvesszük a kapcsolatot a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyzővel annak érdekében, hogy az érvénytelenség megállapításáig a hagyatékot ne végleges, csak ideiglenes hatállyal adja át annak a személynek, aki a szóban forgó végrendelet alapján örökösnek minősül, illetve ezzel párhuzamosan bíróság előtt megtámadjuk a végrendeletet annak érvénytelenségének vagy hatálytalanságának megállapítása érdekében.

Ezt tudta?

§ A végrendeletet megtámadni az a személy jogosult, aki az érvénytelenség vagy a hatálytalanság megállapítása esetén maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne. A végrendelet megtámadására az örökség megnyílásától számított 5 éven belül van lehetőség.

 

3. Öröklési szerződés, halál esetére szóló ajándékozás szerkesztése, véleményezése, ellenjegyzése

Irodánk vállalja továbbá öröklési szerződések, halál esetére szóló ajándékozási szerződések megszerkesztését, véleményezését, ellenjegyzését, teljes körű tanácsot adunk.

Ezt tudta?

§ A Ptk. alapján az öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet az általa nyújtott tartás (vagy életjáradék) ellenében örökösévé teszi. A szerződéses örökös az örökhagyó halálával szerzi meg az öröklési szerződésben neki juttatott vagyont.

§ Mivel az öröklési szerződésben az örökhagyó leggyakrabban ingatlan tulajdonjogát rendeli juttatni a vele szerződő félnek tartás vagy rendszeres juttatás ellenében, ezért ilyen esetben – lévén, hogy ingatlan tulajdonjogát érintő szerződésről van szó – kötelező az ügyvédi ellenjegyzésre. Ügyvédi ellenjegyzés nélkül az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyezhető be az elidegenítési és terhelési tilalom a szerződő fél javára.

 

4. Tanácsadás, képviselet és igényérvényesítés elősegítése az örökösödési eljárás során

 Ügyfeleink rendelkezésére állunk tanácsadással, az örökségi joggal kapcsolatos bármely kérdésében, az örökösödési eljárás során, biztosítjuk a teljes körű képviseletet a hagyatéki eljárás során, az igényérvényesítés elősegítését, öröklési jogvitában jogi megoldás nyújtását.

Állunk szíves rendelkezésére az öröklési illeték mértékével, illetve az illeték alóli esetleges mentességekkel kapcsolatos kérdései esetén.

 

Ezt tudta?

 § A kötelesrész az örökhagyó leszármazójának, házastársának és szülőjének járó minimum részesedés az örökhagyó vagyonából. A kötelesrészre jogosult nem tekinthető örökösnek és igénye ugyan az örökhagyó halálával keletkezik, de nem a hagyatékkal szemben, hanem a hagyatékban részesítettekkel szemben érvényesíthető, így tehát a kötelesrészre jogosult tulajdonképpen hagyatéki hitelezőnek tekinthető. Ebből következően az a tény, hogy esetleg a végrendelet sérti a kötelesrészre jogosultaknak az igényét, még önmagában nem teszi a végrendeletet érvénytelenné.

 § A végrendeletből kihagyott (kizárt) örökös még kötelesrészre jogosult lehet. Ezért ahhoz, hogy a továbbiakban a kötelesrészre jogosult a köteles részre se tarthasson igényt, az örökhagyónak ki kell tagadni ezt a személyt. A kitagadásnak meghatározott, behatárolt okai lehetnek, ezért mindenképpen javasoljuk ügyvéddel való konzultációt.

 

Várjuk megkeresését Irodánk készséggel áll rendelkezésére a felmerült öröklési jogi kérdésével, problémájával kapcsolatban!