Szakmai cikkek

Megváltozott a tanya fogalma és a beépítés szabályai

Az országos településrendezési és építési követelmények (továbbiakban: OTÉK) rendelkezései 2023. március 30-ától módosultak a mezőgazdasági területek közt szabályozott tanyákra vonatkozóan. Korábban az OTÉK csupán annyit határozott meg, hogy a tanya beépíthetősége legfeljebb 30% lehet, amitől a helyi építési szabályzatban szigorúbb feltételekkel bármikor, megengedőbbekkel csak meghatározott, szigorú keretek közti esetekben térhettek el az önkormányzatok a helyi építési szabályzataikban.

Cikkünkben az OTÉK 2023. március 30.-tól hatályos módosításait foglaltuk össze.

2023-05-12, Ingatlan

Álhírek a társasházi törvény módosításáról

Futótűzként terjedt el a közösségi médiában, a napokban az a téves következtetésekre alapozott bejegyzés, mely szerint a társasházak jogi személlyé válásával párhuzamosan a társasházi lakások státusza is megváltozik, tehát azok közös tulajdonba kerülhetnek. Mindennek alapjaként azt a törvénymódosítást jelölte meg a bejegyzés szerzője, mely a jogi személyek nyilvántartásának rendezéséről és egységesítéséről szól. Ezzel szemben a tervezett változás semmilyen formában nem érinti a magántulajdonú lakásvagyont.

2023-04-21, Ingatlan, Polgári

Ügyvezető felelőssége a felszámolási eljárás alatt

Előállhat olyan helyzet, mely során a társaság fizetésképtelenné válás eredményeképp felszámolás alá kerül. A vezető tisztségviselők az e minőségükben kifejtett tevékenységükért felelősséggel tartoznak és ez a felelősség különbözőképpen alakul a társasággal, mint jogi személlyel, illetve harmadik személyekkel szemben.

Öt részben foglaltuk össze a lényges szabályokat.

2023-04-06, Cég, Corporate, Polgári

Az USA és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény megszüntetése

Az Egyesült Államok tavaly júliusban jelentette be, hogy felmondja a közte és Magyarország között fennálló, 1979-es kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt. A NAV legutóbbi tájékoztatása szerint a döntés végleges, így 2024-től a két ország között változik az adózás rendje. Cikkünkben bemutatjuk a két ország között kialakulóban lévő új rendszerrel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Amennyiben a témában jogi tanácsadásra van szüksége, keresse bátran irodánkat!

2023-02-17, Kereskedelem

Módosult a Munka Törvénykönyve - új kötelezettségek céges oldalon!

A január elsején hatályba lépő jogszabály-módosítás célja egyrészt két, a munka és a magánélet közötti egyensúlyról, valamint a kiszámítható munkafeltételekről szóló Európai Uniós irányelv átültetése a magyar jogba, másrészt pedig néhány joghézag kitöltése. Az alábbiakban összegyűjtöttük és megmagyarázzuk a leglényegesebb, legtöbb munkáltatót és munkavállalót érintő változásokat.

2023-01-24, Munka

Karácsonyi ajándékok: mit tehetünk ha nem tetszik, vagy elromlott?

A Karácsony és az azt megelőző ünnepi készülődés része az ajándékvásárlás. A szeretet ünnepén mindenki szeretne rokonainak, barátainak egy-egy ajándékkal kedveskedni, azonban előfordulhat, hogy nem találjuk el az ajándékozott méretét, esetleg ízlését, sőt kár az is, hogy hibás terméket vásárolunk. Meddig lehet kicserélni ezeket a termékeket és milyen szabályok vonatkoznak a kereskedőkre?

2023-01-03, Kereskedelem

Harc a fenntartható és zöld vállalati pénzügyekért: az ESG

Az Európai Unió az egészséges környezethez és élethez való emberi jogok védelme érdekében számos jogi aktussal igyekszik szabályozni a jogalanyok ügyleteit. Habár a környezetvédelemmel kapcsolatban az embernek elsősorban közlekedési és energiapolitikai rendelkezések jutnak eszébe, legalább ilyen fontos a vállalatok, szervezetek és egyéb társadalmi szereplők - így többek között a pénzügyi piac szereplőinek - irányítása is. A fenntartható fejlődés támogatása érdekében megszületett tehát az ESG elnevezésű szabályrendszer. Cikkünkben az ESG legfontosabb jellegzetességeivel foglalkozunk.

2022-11-08, Kereskedelem

A gyermektartásdíj harca a gazdasági válsággal – mit tehetünk az infláció ellen?

A háborús helyzet és a párhuzamosan felmerült gazdasági problémák az élet minden területét befolyásolják: nem jelent kivételt ez alól a gyermektartásdíj sem. A KSH közzétett adatai alapján 2022. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 15,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ez a drasztikus mértékű áremelkedés a gyermektartásdíj összege szempontjából nagyon is releváns. Cikkünkben az infláció elleni védekezés lehetőségeit vázoljuk fel.

2022-09-22, Családjogi

Rezsicsökkentés és társasházak – Milyen kedvezményeket vehetünk igénybe

A vonatkozó kormányrendelet ("egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról”) megjelenése után továbbra is sok kérdés merül fel a gáz- és villanyszámla számítása és a rezsi kedvezmények igénybevételével kapcsolatban, hiszen az egyes fogyasztók helyzete eltérő lehet. Cikkünkben röviden összefoglaljuk, mik a legfontosabb társasházakra ás családi házakra vonatkozó szabályok az új jogszabály értelmezése szerint.

2022-08-03, Ingatlan

A KATA törvény módosítása – mit jelent a gyakorlatban?

Folyamatosan jelennek meg cikkek és vélemények a 2022. szeptemberben hatályba lépő új ún. Katatörvény körüli okfejtésekről, problémákról és ellenérzésekről, azonban sokan így is a sötétben tapogatóznak a tekintetben, hogy mit is jelent a módosítás a gyakorlatban, mi fog változni és mi a KATA jövője. Ebben a cikkben összefoglaljuk az aktuális információk alapján, hogy milyen fontos változásokra kell számítania annak, aki eddig ebbe a körbe tartozott.

2022-07-15, Kereskedelem